2009. december 3., csütörtök

Advent

Először is egy jó hír: Már csak egy nap kemo, aztán két injekciós hétfő! Ezt már féllábon is kibírjuk!!!

Másodszor, némi fényképes bemutató a kreatív oldalamról. Mert hát azért is lett a blog neve SK, mert itt bemutathatom saját kezűleg készített kis vackaimat. Milyen praktikus, hogy véletlenül ez a monogramom is! :)

Tehát, íme egy kép az adventi koszorúnkról:



Igazából a négy adventi angyalról szóló történet szerint szerettem volna elkészíteni a koszorút, kék, piros, fehér, és lila gyertyával, de nem sikerült kék gyertyára szert tennem. Így maradt a nagy kedvencem, a piros-fehér karácsonyi díszítés.

A kisasszony adventi naptára pedig így készült:

Az előző évek tapasztalatai alapján nem jó a 24 zsebes kivitel, mert ha mindben előre benne van az ajándék, egy kis kíváncsi lányzó igen hamar kikutatja a meglepiket, ha pedig esténként teszem az adott napi zsákba, akkor 1. számlálgatni kell, hogy aznap éppen hanyadika van 2. néha elfelejtem és jobb esetben éjjel robogok lefele ajándékot dugdosni, rosszabb esetben reggel igyekszem belecsempészni a zsákba, amíg elterelem a gyerek figyelmét. Nálunk ugyanis a naptárba is az angyalka hozza az ajándékokat, ezért vigyáznom kell, nehogy lebukjak.
Tehát jó sokat böngésztem a neten, hogy milyen is legyen a naptár, aztán összekapartam az ötleteket, és megrajzoltam a szabásmintát, kiszabtam...





... összevarrtam, feldíszítettem...



... felgyöngyöztem (erre akaszthatja majd Ildó a díszeket, amik egy-egy napon az "ajándékos dobozból" előkerülnek)...



... becsomagoltam az ajándékot, alkottam egy talpat és egy fatörzset...



... végül az egészet feltűztem egy nikecell lapra és fellógattam a falra...




Nem vagyok vele 100%-an megelégedve, de elsőre nem is rossz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése