Adni jobb vagy kapni?

Amikor kicsi voltam (és aranyos) teljesen természetes volt a válasz: kapni. Egy vágyott játékot, könyvet vagy ruhát megkapni nagyon jó érzés volt. Aztán ahogy nőttem, bár még mindig aranyos voltam, azért egyre nehezebben találta el a környezetem, hogy mire is van szükségem. Nem azért mert nagyok lennének az igényeim, hanem mert amire igazán vágytam mindig megszereztem magamnak, illetve nem nagyon vágytam nagy dolgokra. Keblenc írók könyveire már a megjelenés napján lecsaptam, ruhában is önellátó lettem, az ékszereket nem nagyon kedvelem, és játékokra már nem nagyon vágyom. :) Na és az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ízlésemet elég nehéz eltalálni. Viszont az évek során rákaptam az adás "ízére". Kifigyelni, hogy mire vágyik a másik, megjegyezni az elejtett szavakat, fél mondatokat. És ami ennél is jobb, megtudni vagy megérezni azt, amit nem mond ki. Lehet, hogy nem is gondol rá. Nagyon jó érzés annyira ismerni valakit, hogy meg tudjuk lepni egy igazi ajándékkal. Főleg ha ez az ajándék nem is egy tárgy, hanem egy élmény. Vagy élmények és gondolatok tárgyi formába öntve.
Ma kaptam egy nagyon megtisztelő felkérést. (Fél délelőtt ragyogott tőle a fejem!) Ezúttal nem én voltam aki kitalálta az ajándékot, engem csak megkértek, hogy próbáljam meg tárgyi formába önteni. Hihetetlenül jó érzés gondolkozni azon, hogy hogyan is csináljam, milyen lesz majd, és vajon mit fog szólni hozzá a megajándékozott? És én máris rengeteg mindent kaptam ettől az ajándéktól. Először is nagyon meghatott, hogy engem kértek meg rá. Másrészt felemelő érzés részt venni egy olyan valami készítésében, ami egy közösség tiszteltét és szeretetét hivatott kifejezni. És végül, de nem utolsó sorban izgalmas várni a megajándékozott meglepetését és örömét.
Remélem, hogy olyanra fog sikerülni a "mű", mint amilyenre elképzelték és nagyon örül majd aki kapja. Ha készen lesz, és átadásra került természtesen elárulom majd, hogy miről is írtam ilyen rejtélyesen. :)
És persze a kérdésre a válasz: szerintem adni jobb!
Kátya

Kolozsvár

Helló mindenkinek!
Köszönöm, hogy hiányoltatok! :)
Egy darabig nehézkes volt az internet hozzáférésem, és nem volt jó gépem sem, de most már minden rendben. Született egy újdonat gép, egy laptop, aki csak az enyém. Most tanulgatom, hogyan is kell bánni vele, és mi is lehetne jobb alkalom erre, mint írni ide egy bejegyzést. Jöjjön hát a beszámoló!
Az úgy volt, hogy... :)
... talán nem mindenki tudja, de az anyai nagypapám Erdélyből származik. Mikor kicsi voltam, mindig nagyon szerettem volna elmenni vele, vagy a szüleimmel, mikor utaztak, de persze ez akkoriban nehézkesebb volt. Aztán Papa sajnos meghalt, és anyuék sem mentek többet. Pár éve aztán a fejembe vettem, hogy utazom Dévára, segíteni Böjte Csaba alapítványának. De hiába minden szervezés, valami mindig közbe jött. Aztán húsvét előtt az egyik kollégám felvetette, hogy miért nem megyek ki vele, úgyis megy a családjáért, szívesen elvisz és egy hét múlva haza is hoznak. Nem volt más dolgom, csak megkeresni az alapítvány egyik iskoláját ahol segíthetnék. Sajnos ez nem jött össze, mert jött a tavaszi szünet, és ahol csak lehetett hazaküldték a gyerekeket és a nevelőket. Ekkor jött az isteni sugallat, hogy felhívom a Kolozsváron élő rokonokat, és lerohanom őket a kérdéssel, hogy lakhatom-e náluk egy hétig. Nemcsak hogy igent mondtak erre a valljuk be, egészen pofátlan kérésre, de életem legcsodálatosabb nyaralását köszönhetem nekik! Egy hétig újra gondtalan gyerek lehettem, egy felnőtt fejével! Drága Marika és János! Ezúton is nagyon-nagyon köszönöm nektek ezt az egy hetet!
János nagybátyám hihetetlen tudással rendelkezik Kolozsvárról, Magyarországról, erdőről, mezőről, történelemről! Eddig azt hittem, hogy van általános műveltségem, most beláttam, hogy mi mindent kell még pótolnom. :D Az esténként elém tett könyvekben nagyon kevés olyan dolgot olvastam, amit János aznap nem osztott meg velem!
Azon túl, hogy bejártuk Kolozsvárt (a teljesség igénye nélkül: Házsongárdi temető, Mátyás király szülőháza, Fellegvár), eljutottam sóbarlangba(!), a tordai hasadékba és Vistára is! Ráadásul, mindezeknek a megkoronázásaként színházba is voltunk!
A sóbánya, vagy sóbarlang különösen nagy élmény volt. Eleve nagy dolog, hogy én lemegyek egy barlangba. Illetve már az is, hogy megközelítem a bejáratát. Számítottam rá, hogy elkap egy jó kis bezártság érzés és ezzel együtt egy remek kis hisztéria, de büszkén jelenthetem, hogy sikerült legyőznöm az egyik legnagyobb félelmemet, és nem történt semmi ilyesmi. Ebben hatalmas szerepe volt Rékának és Eszternek is, köszi lányok! :)
Persze rengeteg fotót csináltam, de még elő kell varázsolnom a régi gépből, úgyhogy kérek még egy kis türelmet! És természetesen folytatom majd a beszámolót is, mert ez csak egy nagyon kis szelete volt a történteknek, de holnap korán kelek, mert iskolába kell mennem. Jó éjt mindenkinek, és ígérem, a következő bejegyzésemre nem kell ilyen sokat várni!
Kátya

Egy harmincas bejegyzése

Nos, itt vagyok ismét... Az utolsó bejegyzés óta nagyot fordult a világ, legalábbis az én kis világom. Sok-sok minden történt, például orvul lecsapott a harmincadik születésnapom :) Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek a köszöntéseket, a jó kívánságokat és az ajándékokat! Most megint eltűnök egy kis időre, ha minden jól alakul Kolozsvárra megyek, de aztán jelentkezem majd és beszámolok mindenről!
Kátya

Beszámoló februárról

Nos, itt vagyok! Annyi minden törpént velem, azt sem tudom, hogy hol kezdjem...
Talán a legfontosabb, hogy Miki szépen gyógyul. A műtét folyamán 17 darab nyirokcsomót szedtek ki belőle, de szerencsére a szövettan negatív. Előfordulhat, hogy nyirokmasszázsra kell majd később járnia, egyenlőre itthon lábadozik. A múlt héten volt az onkológus doktornőnél, aki szerint nem kell több kezelés! Igaz, március végén még vissza kell mennie hozzá, kontrollra.
Február elején jól rám szakadt minden (nem csak képletesen értve). Így nézett ki a kocsibejárónk, amit persze el kellett (volna) lapátolni.



Bár napokig küzdöttem vele, de az utolsó métereken feladtam és telefonon kértem segítséget az apukámtól. Naponta négyszer-ötször lapátoltuk anyukámmal felváltva a havat az utcán, az első házig, a hátsó házig, és hátra a fáskamráig, és mi tagadás a kocsibejáróra már nem maradt erőm. El is határoztam, hogy jövő karácsonyra vagy hómarót kérek, vagy előre húzatom a garázst :)

Ildó viszont nagyon élvezte a havat:



Gyalog jártam bevásárolni is, egyrészt ugye, mert az autót nem tudtam kiásni, másrészt mert kicsiny városunkban nem divat a hóeltakarítás, harmadrészt pedig a bátrabb autósok nagyokat csúszkáltak az úton, és úgy gondoltam nem hiányzik még egy karambol is az életemből. Mivel a járdákról is csak szórványosan volt letakarítva a hó, ezért a máskor 10 perces utat jó 30 perc alatt sikerült megtenni, és akkor még nem is beszéltem a haza útról, amikor jól megpakolva, fülemen is szatyorral kutyagoltam. Mire pedig hazaértem már megint estett annyi hó, hogy ismét jöhetett egy kis lapitykolás! Sikerült is jó alaposan megfáznom, amit viszont csak két hét múlva tudtam kialudni, egy szombati napon, suli helyett.
Gyermekem óvodájában hétvégente a szülők takarítanak. Néha előfordul csere, vagy kiesik valaki és akkor kell egy beugró. Én nagyon lelkesen elvállaltam egy beugrást, majd rádöbbentem, hogy az azt megelőző héten is én fogok takarítani. Naná, hogy az első hétvégémen esett le a negyven centi hó. Mikor megláttam az ovi lépcsőjét, majdnem elsírtam magam:



Aztán persze ide is érkezett segítség, mert ez egy nagyon jó közösség és két erős anyuka, és egy turbó apuka kiásta az ovit a hóból!
És ha már segítség, fontos megemlíteni, hogy a keresztapám hóesésben is eljött, telefonált hogy mire van szükségünk, bevásárolt, feltörte a jeget, amit én nem tudtam és még neki is jutott lapátolni való hó! Miki barátja pedig vágott nekünk fát, mert én életveszélyes vagyok baltával a kezemben, de nagyon kellett volna fűteni! Nagyon jól esett, hogy vették a fáradtságot és szakítottak ránk időt!
A körülöttünk élő állatok is gondoskodtak a szórakoztatásunkról. Az egyik szomszéd kutyája bejutott a kertbe és naná, hogy kinézte reggelire a macskákat. A lányka cica úgy érezte okos dolog az akácfa legtetejébe menekülnie. Ráfaragott csórikám, Miki bent feküdt a szobába, még elég friss sebbel, a hó csak hullott és hullott, a létra meg nehéz és különben sem ér fel addig. Barátosném megnyugatott, hogy az esetek nagy többségében a macskák le tudnak jönni onnan, ahova felmentek! Jelentem: a hír igaz, a cinyó lemászott. Persze lehet, hogy csak leesett, mert reggel 8-tól délután 6-ig kuporgott egy helyben. Én mondtam ám neki, hogy el fognak macskásodni az izmai, de csak keservesen nyávogott valahányszor kimentem könyörögni neki, hogy ugyan jöjjön már le!
Egymást érték a születésnapok is, két ovistárs zsúrjára is meghívták Ildit. Az egyik kislánynak varrtam egy helyes Tilda csigát, de annyira pont indulás előtt lett kész, hogy még fotót készíteni sem maradt időm. A másik lányka születésnapja előtt éppen nem volt egy csepp energiám sem, ezért csak egy IKEÁ-s játék pohárkészlettel leptük meg őt, szerencsére az is nagyon tetszett neki!
Szombatonként suliba járok és tényleg csak nagyon ritkán nem megyek el, eddig csak Miki miatt nem voltam (igaz kétszer) és amikor a láz leterített. Az egyik tanárnőnk megemlítette, hogy az ELTÉ-n van tb szak, és nagyon ajánlotta, hogy aki itt végez a tanfolyamon, próbálja meg a felvételit, mert az anyag nagy részét már itt megtanuljuk, és elvileg a diplomával könnyebb elhelyezkedni. Utána néztem és jó sokat gondolkoztam rajta, végül úgy döntöttem (kisebb családi kupaktanács után) hogy beadom a jelentkésem. Nem annyira a diploma megszerzése motivált, hanem az, hogy egyébként is benne vagyok, sok "csodát" láttam már a munkám során, friss az anyag (remélhetőleg) a fejemben, ráadásul még érdekel is, hát miért ne! Szerencsémre az internetes jelentkezésnél lehetett azt az opciót választani, hogy majd csak április-májusban kell befizetnem a 9.000,- forintot. Második és harmadik helyre Szegedet és Miskolcot írtam be, mert itt van még tb képzés. Abban reménykedek, ha csak vidékre vesznek fel, akkor fél-egy év múlva beadhatom az átjelentkezésemet Pestre. Most már nincs más dolgom, mint izgulni nyárig :D
Február közepén váratlanul lecsapott a farsang! :) Az oviban idén manó vásár volt, ami azt jelenti, hogy mindenki valamilyen manó jelmezbe bújik, és a gyerekek már hetekkel az esemény előtt elkezdenek vásárfiákat készíteni, amit aztán "gesztenye pénzért" vásárolnak meg egymástól. De előbb az anyákok éjszaka megvarrják a jelmezt. Én legalábbis akkor varrtam. Kicsi lányom tulipán manó szeretett volna lenni. Egy régi kinőtt tunikára varrtam rá filcből tulipánokat, és egy egyszerű hajráfból készítettem fejdíszt. Kellett volna még egy igazán zöld harisnya, de végül sikerült Ildót meggyőznöm, hogy az egyetlen fellelt darab is zöld, csak fáradtzöld, és nem biztosan nem barna!



Az én manóm a vásárról rengeteg hasznos dologgal tért haza, kaptam például egy gyönyörű tészta nyakláncot, és gyarapodott a hazai manóállomány is:



Nagyon helyes banda, és nem zavarnak sok vizet! (A cserépkályha maszatosságát kérem elnézni, azóta már megtisztítottam!)

Nem csak én alkottam ám a családban, kicsiny lányom szorgalmasan gyűjtögette az alapanyagot, és megalkotta az alábbi bábokat:



Igen, igen, WC papír gurigából készült, és szerinte teljesen jó helyen van a nappaliban a könyvespolcon!
Egyik nagy kedvencem a zsiráf (ő a kivétel, a konyhai papírtörlő "maradékából" lett)



a másik pedig a középen elhelyezkedő Pom-pom és Picur!



Most vasárnap a születésnapi zsúrján egy nagy bábelőadást tartott "velük" a vendégeinek. Merthogy a kicsi lányom betöltötte a 6. életévét! A nagy napot két hétig majdnem folyamatosan ünnepeltük!
Február 18.-án volt születése napja. Reggel tőlünk kapott ajándékot, délben pedig jött Dédi, Mama, Papa és Kepu! Hosszas könyörgés után egyeztem bele az ajándékba, aki egy hal! Ildó ugyanis nagyon szeretett volna egy benti állatot, én pedig nem. Végül kiegyeztünk egy halban! Ez pontosan így zajlott: "Anya, én fogom etetni, és kitisztítom az akváriumot, és... Anya? Szoktak a halak kakilni?" "Igen." "Akkor még almozom is majd, megígérem!" Hát erre már nem lehetett nemet mondani, ugye? Öcsém vállalta magára a "halgazdaságot", elment és beszerezte a jószágot, aki elvileg sziámi harcos hal, valójában néha még az ételtől is megijed. Ennyire örült a gyermek:



...neki:



A hal a Csillám névre hallgat :) és rögtön az első nap majdnem sikerült megölnünk, de orvosoltuk a problémát, és azóta köszöni jól van!
Mivel 21-én már meghívták Ildit egy születésnapra, ezért az övét 28-án, vasárnap terveztük megtartani, mivel a szombatok ugye a sulim miatt nem jöhetnek szóba. Gyártottunk tehát meghívókat:



Ildi saját kezűleg írta rá a meghívottak nevét, aztán rajzolt rá mindenkinek valamit. Nekem ez a lap lett a kedvencem, amin egy páncélos lovag szerepel, valódi ezüst ceruzával rajzolva! (És a Barnus név lett ráírva, de gondolom mindenki el tudja olvasni.)



Feldíszítettük a lakást is:



A születésnapi felirat még Ildu első születésnapjára készült, és pár betűre rá vannak írva azok a "szavak" amiket akkor ki tudott mondani. Most nagyon nagy élvezettel olvastatta fel velünk, hogy mit és hogyan mondott akkor! Kedvence a kagobár, így a katicabogarakat hívta, de sikert aratott az ok-zokni és a vöf-röf is!

A zsúr előtti hétvégén a keresztszüleim köszöntötték fel a lánykát, kapott egy nagyon finom tortát, amit sikeresen el is fogyasztott:



Nagyon lassan és nehezen vánszorgott az idő (Ildó szerint) de végül csak elérkezett a nagy nap, amelyen 22 gyerkőc (plusz a házigazda) és 7 szülő (plusz két házigazda)vett részt. Szombat délután este fél 10-ig sütöttem, és vasárnap délelőtt sem unatkoztam, de nagyon megérte. Volt három féle torta, gyümölcssaláta, szendvics falatkák és sok-sok játék! Úgy gondolom, hogy mindenki jól érezte magát, és még arról sem kaptam hírt, hogy bárkit megmérgeztem volna a főztömmel, tehát elmondhatom, hogy túl vagyunk egy jól sikerült születésnapon!
Nos, ennyi lenne dióhéjban :) az elmúlt hónap. Kimaradt pár apró történet: pl. amikor kiderült, hogy leeresztett az autó kereke, (naná, hogy munkába indulás előtt); az amikor a slusszkulcs beesett az autóm alá, én hasalva a hóban-sárban matattam egy seprűcskével az autó alatt, a gyerek pedig sírt, hogy sosem jutunk haza, de végül a jótündér küldött zseblámpás segítséget; amikor Mikihez mentem a kórházba és ráfagyott az ablaktörlő lapát a szélvédőre; kalandom az óvoda apró kis toalettkagylójában talált ázott kenyérrel; a megrendelt fa behordása szánkóval és még sorolhatnám, de a lényeget szerintem leírtam, most már kb. tudjátok mivel töltöttem az elmúlt hónapot.
Most búcsúzom, mindenkinek jó éjszakát!

Fáradt bejegyzés

Ez most egy nagyon-nagyon fáradt, rövidke bejegyzés lesz. Kicsit összesűrűsödtek az események és a tennivalók kicsiny életemben, farsang, Ildó születésnapja, munka, suli, óvodai teendők, ház és annak tartása, stb. De már csak egy hét, és itt a tavasz, valamint lezajlik Ildi születésnapi zsúrja (jövő vasárnap) és akkor már lesz időm és energiám írni. Addig is kitartás! Főleg nekem :)
Kátya

Minden nagyon szép...

...minden nagyon jó :)
Szóval minden rendben van kicsiny házunk táján. Ember itthon, varratlanítva. Körülményeihez képest fényesen! Mindenkinek ezer köszönetet küld aki szorított érte.
Bővebben hétvégén, vagy jövő hét elején írok és mindent részletesen elmesélek. Bocsánat de most nagyon el vagyok havazva (képletesen és szó szerint is) :)

Holnap...

... hazahozhatom az embert a kórházból! Szerencsére nagyon jól van, és ugrásszerűen javul napról napra az állapota.
Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, sajnos most egyrészt felborult a mindennapok menetrendje, másrészt pedig mivel nincs itthon senki, napköben nincs befűtve és állati hideg van a lakásban, főleg az én kis szobámban. :)
Kátya