Adni jobb vagy kapni?

Amikor kicsi voltam (és aranyos) teljesen természetes volt a válasz: kapni. Egy vágyott játékot, könyvet vagy ruhát megkapni nagyon jó érzés volt. Aztán ahogy nőttem, bár még mindig aranyos voltam, azért egyre nehezebben találta el a környezetem, hogy mire is van szükségem. Nem azért mert nagyok lennének az igényeim, hanem mert amire igazán vágytam mindig megszereztem magamnak, illetve nem nagyon vágytam nagy dolgokra. Keblenc írók könyveire már a megjelenés napján lecsaptam, ruhában is önellátó lettem, az ékszereket nem nagyon kedvelem, és játékokra már nem nagyon vágyom. :) Na és az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ízlésemet elég nehéz eltalálni. Viszont az évek során rákaptam az adás "ízére". Kifigyelni, hogy mire vágyik a másik, megjegyezni az elejtett szavakat, fél mondatokat. És ami ennél is jobb, megtudni vagy megérezni azt, amit nem mond ki. Lehet, hogy nem is gondol rá. Nagyon jó érzés annyira ismerni valakit, hogy meg tudjuk lepni egy igazi ajándékkal. Főleg ha ez az ajándék nem is egy tárgy, hanem egy élmény. Vagy élmények és gondolatok tárgyi formába öntve.
Ma kaptam egy nagyon megtisztelő felkérést. (Fél délelőtt ragyogott tőle a fejem!) Ezúttal nem én voltam aki kitalálta az ajándékot, engem csak megkértek, hogy próbáljam meg tárgyi formába önteni. Hihetetlenül jó érzés gondolkozni azon, hogy hogyan is csináljam, milyen lesz majd, és vajon mit fog szólni hozzá a megajándékozott? És én máris rengeteg mindent kaptam ettől az ajándéktól. Először is nagyon meghatott, hogy engem kértek meg rá. Másrészt felemelő érzés részt venni egy olyan valami készítésében, ami egy közösség tiszteltét és szeretetét hivatott kifejezni. És végül, de nem utolsó sorban izgalmas várni a megajándékozott meglepetését és örömét.
Remélem, hogy olyanra fog sikerülni a "mű", mint amilyenre elképzelték és nagyon örül majd aki kapja. Ha készen lesz, és átadásra került természtesen elárulom majd, hogy miről is írtam ilyen rejtélyesen. :)
És persze a kérdésre a válasz: szerintem adni jobb!
Kátya