Kicsit szomorkás a hangulatom máma...

Nos, nincs mit tagadni, összejöttek itt kicsit a dolgok.
Először is, elment a pettyem táborba. (Azért az új becenév, mert azt mondta az én kicsi tündér-boszi lányom, hogy én vagyok a katica bogárka, és ő pedig az én egyetlen pettyem! Arcomon jelenleg félhülyebüszkeanyaimosoly) Tudom, hogy jó helyen van, a nagypapájával ment, aki jobban figyel rá, mint bárki más ezen a világon, de mégis... Nehéz ez a gyerekelengedés dolog! De büszke vagyok magamra, nem sírtam, amikor elindult, ráadásul a TAJ kártyáját sem felejtettem el odaadni a papának! Keddig kell kibírnom, addig petty nélküli katica leszek... :(
Másodszor ma lenne a Gödimamám 79. éves. Sajnos már négy éve nincs köztük. Sok mindent tanultam ez alatt a négy év alatt. A legfontosabb az, hogy mindenki menjen és ölelje meg, vagy ha nem teheti, akkor hívja fel a nagyiját, a szüleit, amíg még lehet. És legyetek velük nagyon türelmesek! Tudom ám, hogy mennyire nehéz tud ez lenni, néha emberfeletti erőfeszítést kíván, de az ember pillanatok alatt olyan helyzetben találhatja magát, amikor már nincs kinek telefonálni, és elmondani amit szeretnél.
A harmadik nehézség, az én törött karú Mamácskám. Szívszaggató nézni a tehetetlenségét, ugyanakkor valahol örülök, hogy "csak" ennyi baja történt, és egyébként pedig egészséges, mint a makk. Ahogy mostanában járunk vele a kórházba, olyan borzasztó sorsokat látok, látunk, hogy mindig az jut eszembe, igazából nincs is nekem semmiféle problémám! Aztán ezeket az ember elfelejti, mert jönnek a mindennapok gondjai, az érzés, hogy nem tudsz segíteni, látni valakinek a kiszolgáltatottságát, amit nem akarsz látni. Ez nehéz, és néhanap, mikor van időd gondolkozni is rajta, akkor még nehezebb. Mikor csönd lesz (mert mondjuk elmegy a petty táborba) és meghallod a gondolataidat, és nem tudod elhessegetni őket...
Azért vannak ám pozitív dolgok is kis életemben, lássuk csak!
Először is egy nagyon gyors szülinapi köszöntő annak a barátomnak, aki augusztus 1-jén ünnepelte a születésnapját és ma kaptam a tortájából. Isten éltessen!
Aztán nagyon-nagy hála a keresztszüleimnek, aki felváltva fognak nálunk aludni a következő napokban, hogy ne legyek éjszaka Mamácskával egyedül (mert egy ember nem tud felemelni egy tehetetlen testet, bár mindannyian reméljük, hogy erre egyáltalán nem lesz szükség!).
És végül, ha kicsit szomorkásan is, de örülök a nyárnak, az életnek, "a lét elviselhetetlen gyönyörúségének" és kiülök kicsit a teraszra, hátha látok egy hullócsillagot! És akkor olyat, de olyat kívánok... :D