Törpéletes vasárnap :-)

Egy tökéletes vasárnap úgy indul számomra, hogy lebotorkálok a lépcsőn (nem mellékesen: nem esem le róla) a konyhába és megkomponálom a reggeli háromazegyben kávémat, és közben a rádióban felcsendül egy dal amit nagyon szeretek. Ha nagyon tökéletes napra törekszünk, akkor mostanában ez a dal a Cicadal a Macskafogóból (ahogy Ildi hívja), Harcsa Veronika és a PASO előadásában. Ilyenkor ütközésig feltekerem a hangerőt, Ildót három másodpercen belül lecsalja a zene, és ketten együtt táncolunk egyet pizsamában, amíg a család jelen levő része rajtunk röhög nevet.

Ez a reggel ugyan nem így indult, a rádió nem volt szíves nekem tetsző zenét sugározni ma reggel, de azért nem maradtunk Cicanóta nélkül.

Tegnap este elhatároztuk, hogy moziba megyünk, megnézzük Sammy nagy kalandját. A tömegközlekedéssel elérhető mozik közül a Mamutban játszották a filmet, foglaltunk helyet, és ma reggel felkerekedtünk. Mozi előtt elmentünk az M-betűs gyorsétterembe, ami Ildónak mindig nagy alkalom, mert nem járunk túl gyakran, és persze gazdagabbak lettünk egy újabb létfontosságú játékkal, ami nélkül nem élet az élet. A film 3D-s volt, ami engem még mindig lenyűgöz, de ezt a mesét különösen szívembe zártam. Igazából nem egy nagy történet, de nagy része az óceánokban, víz alatt játszódik, (imádom ami víz és sok és víz és víz és víz...) és egyébként is nagyon csodáltam a víz alatti világot, az alkotók fantáziáját és a minden részletre kiterjedő figyelmet. És végre egy rajzfilm, amiben senki nem gyilkolt meg senkit!!! A teknősöket pedig általában minden rajzolt formában komálom, és Sammy tényleg állati aranyos volt a kis buksi, kerek fejével. Mozi után úgy döntöttük, hogy felsétálunk a várba. Átbaktattunk a bécsi kapun, megnéztük a Mátyás templomot, a Halász bástyát, a Hilton aljában a marcipán múzeumot. Amikor kijöttünk a kis tér fölött cigányzene szólt a bástyáról, és az én kis Pettyem körbetáncolta az egész teret. Aztán még elsétáltunk a "Palotához", körbejártuk kívülről, egy öt forintost átalakítottunk emlékéremmé, utána pedig lesiklottunk a Siklóval. Ildi körbecsodálta a "nullakövet" és ragaszkodott hozzá, hogy gyalog menjünk át a Lánchídon. Neki lett volna még ereje tovább sétálni, de nagy nehezen meggyőztem, hogy szálljunk buszra. Azt mondanom se kell ugye, hogy közben egész nap csacsogot és kérdezett... :-)

És hazafelé az állomásról, Ildi mögöttem ült a bringán, kapaszkodott a derekamba, egyszer csak megszólalt: Anya, énekeljük el a Cicadalt! Jó kérés ez, egy enyhe lejtőn felfelé, egy húsz kilós potyautassal a bringán, kattogó térdekkel és nem nulla, hanem mínusz énekhanggal, de elénekeltük. Ugyan ezzel valószínűleg sikeresen visszatartottuk fél Göd lakosságát attól, hogy ezentúl sötétedés utána az utcára merjen lépni, de nekünk tökéletesen zárult a napunk!