A játék

Az úgy volt, hogy...

... jött valahová a Mikulás, és mindenkinek hozott valamit. Rengeteg különböző okból kifolyólag az én kis Pettyemnek mást mint másoknak. (És erről senki sem tehet, és ez a legkevésbé sem szemrehányás részemről.) Nagyon figyeltem, de nem láttam az arcán irígységet, csak csodálkozva nézte azt, amire talán ő is nagyon vágyik. Nehéz ügy ez: rengeteg a (szerintem) lökött, értelmetlen és piszok drága játék, a mai gyerekekre ömlik a reklám, nehéz megtanítani őket igazán vágyni valamire, valamint nem tudok és nem is akarok mindent megvenni neki, csak van az a helyzet, (amit még nem felejtettem el) mikor már mindenkinek olyan van az oviban (suliban) és az embergyerek meg vágyik rá... És mikor emberanya a szemtanúja egy ilyen jelenetnek, akkor minden érvét és szent meggyőződését a sutba vágva, legszívesebben hanyatt-homlok rohanna egy játékboltba megvenni a vágyott förmedvényt az ő kicsi kincsének. Szerencsére ez megint több okból nem lehetséges, úgyhogy marad a beszélgetés. Kifaggattam a gyerkőckét, hogy nem-e volt szomorú, amiért ő nem kapott olyat (meg ne kérdezze senki, hogy mit is, mert nem tudtam megjegyezni a nevét sem)? És az én Tündérkém azt válaszolta: "Nem anya, csak egy kicsit. Mert tudod, még kaphatok karácsonyra akár, és ha nem, az se baj, mert egy játék nem a világ!" És akkor megnyugodtam... :-)

Ui: ... és a legjobb, hogy ezek után Ildó teljesen magától azt mondta, hogy idén karácsonykor szeretne odaadni pár játékot a szegény gyerekeknek!