A könyv: a lélek eledele

Ezt a mondatot teljesen véletlenül :) hallottam meg, mikor szombaton bekapcsoltam a tévét.  Már elég régen akartam írni a könyvekről, csak hát az idő... De most, hogy kaptam egy gyönyörű posztot Margó nénitől, úgy gondoltam, hogy nem halogatom tovább! (Hogy miért Ő a fontos, azt később megmagyarázom!)
Szóval, hogy mit is csináltam én ezen a nyáron a két kezemmel, mert végül is erről szólna ez a blog... Nem kell aggódni, azért a nyugalom megzavarására alkalmas tetteimet nem írom le részletesen! :)  Nos, a nyár nagy része úgy telt, hogy könyveket pakoltunk, ki és be, fel és le, át és vissza. Meg bútorokat. Íme a nappali szobám, előtte és utána.

 Az egészet (a polcok kivételével) én egyedül tologattam, húzogattam és néha nyúzogattam odébb, két kis csecse-becse kezecskémmel. Lógott is a  b  a nyelvem rendesen. És örök hála a tesómnak és Ropikának akik ki és felcipelték a kanapét (is)!
A nappaliba is sikerült berámolásznunk (és előtte kiporszívózni, kiporolni) egy-két könyvet (a legtöbb polcra két sorba):

Szóval a könyvek...
Egyszer Vekerdy Tamás egy előadáson azt mondta, hogy az olvasás nagyon jó érzelmi biztonságot épít fel a gyerekekben. Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, nálam működött. Mindig is meginghatatlanul biztos voltam magamban, és abban, hogy amit csinálok az jó (még akkor is, hogyha később kiderült, hogy nem is annyira). Nem csináltam gyerek és kamaszkoromban nagy hülyeségeket. Egyrészt, mert nem értem rá: sokat olvastam. :) Másrészt tudtam, hogy "mi a jó és a rossz" (na jó, nem vagyok ennyire okos, ezt kéretik leegyszerűsítve érteni), minek mi a következménye, tehát nem  ittam, nem drogoztam, stb.
De a könyvek nekem máshogy is érzelmi biztonságot adnak. Most hogy kikerült a szüleim könyvtárának jelentős része, most tudatosult, hogy milyen jó ránézni azokra a könyvekre, amik évekig körülvettek otthon, hogy hazajött hozzám kicsit a régi otthonom, a gyerekkorom.
És a főiskolán múlt hét szombaton szociológia órán is elhangzott, hogy milyen sokat jelent a kultúrális tőke. Behozhatatlan előnyt jelent egy kisgyerek számára, ha eligazodik a kultúrális világban. És ezt én is így gondolom, ha tud olvasni, hozzá van szokva a könyvekben való kereséshez, hatalmas előnyt kap az életben.
És itt jön a képbe (juj de csúnya megfogalmazás, bocsánat) Margó néni. Engem Ő tanított meg olvasni (és írni is). Hogy mennyire vagyok hálás ezért??? Csak úgy tudom elmondani, hogy mikor megkért engem és az öcsémet, mikor mindketten felnőttünk, hogy tegezzük őt, akkor összenéztünk, és a legnagyobb tisztelettel, de visszautasítottuk, mert mindketten úgy éreztük, hogy ez lehetetlen. Nekünk Ő "A" Margó néni és olyan sokat kaptunk tőle az évek során, hogy úgy gondoltuk, még a tisztelet teljes tegezés sem fog menni.
Mit is jelent nekem az olvasás? Az hogy tudom mikor melyik könyvet kell levennem a polcról, és hol kell kinyitnom ahhoz hogy megtaláljam azt a részt, ami illik az aktuális hangulatomhoz??? Elmondhatatlanul sokat. Megismerhetem az olvasással mások gondolatait, érzéseit, utazásait, életekben és fantáziákban kalandozhatok. Tanulhatok is az olvasással. Az olvasás egy örök szerelem, aki nem hagy el, nem csal meg, és nem csalódom benne. Kinyitja nekem a világot. Hát hogyan lehet tegezni azt az embert, aki neked adta az egyik legfontosabb kulcsot ahhoz, hogy megértsd a világot?
Vannak könyvek amiket gyakorlatilag ronggyá olvastam, némelyeket kétszer is. Vannak amiknek a hálószobámban kell lenniük, hogy mindig láthassam "őket". Van, "akit" minden évben el kell olvasnom. És vannak olyan könyvek, amiket egyetlen egyszer olvastam csak. Ennek két oka lehet, az egyik, hogy egyszer elég volt, jó volt, tetszett, de semmi különös. És vannak azok, amiket nem tudok még egyszer kinyitni, annyira nagyon megrengették kicsiny világomat. Ők is ott ülnek a polcon, mert muszáj tudnom, hogy az enyémek (ennyit arról, hogy nem ragaszkodunk tárgyakhoz :) ) és távolról csodálom őket, tudom hogy mi van bennük, és remélem, hogy egyszer még lesz erőm kinyitni őket.
Nem tudom, hogy mások hogyan olvasnak. Én gyorsan, csak ránézek egy oldalra, és látom az egészet, és értem a szavakat, mondatokat, nem kell soronként elolvasnom őket. Persze mikor könyvet olvasok akkor én is megyek sorról-sorra, de mikor például keresek valamit, egy szót, egy nevet, egy idézetet, akkor sokat segít, hogy egyből "értem" az egész oldalt, és megüti a szemem amit kutatgatok.
És a kicsi Pettyem. Ildó még nem tud olvasni, de nagyon szereti, ha mesélnek, olvasnak neki. Szereti nézegetni is a könyveket, ő még így "olvas". Már egész kis saját könyvtára van:

Soha nem felejtem el, hogy két évesen a Mikulás hozta ajándékok közül (csoki, mandarin, mogyoró és egy leporellós könyv) a könyvnek örült a legjobban, és én milyen nagyon büszke voltam rá! És ez szerencsére a mai napig így van. Úgy gondolom, hogy ami tőlünk telhető, a kultúrális tőke terén megadjuk neki. Kevés olyan téma van, amihez nem fog találni itthon könyvet. Ma például Árpád és Géza fejedelemről beszélgettek a Papával. Történelemből, főleg második világháborúból akár doktorálhat is... :)

Margó néni kedvenc könyve A kisherceg. (Ezt már 23 éve tudom ám!) Milyen vékony kis könyvecske, és milyen sok benne a mondanivaló. Bármikor olvasom mindig másról szól, és mégis mindig ugyanarról.

"Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

"Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít."

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."

"Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek - mondta a kisherceg. - Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak..."

"A virágok gyöngék. Tudatlanok. Úgy védekeznek ahogy tudnak. Félelmetesnek képzelik magukat a tüskéikkel."

"Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez éppen elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillatn. "Ott van valahol az én virágom" - gondolja magában."

"Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállaja vele..."

"S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem."

"Jó az embernek, ha volt egy barátja, még ha rövidesen meg is kell halnia. Én a magam részéről nagyon örülök neki, hogy volt egy róka barátom..."

És már itt is vagyunk a barátoknál! A lélek legeslegfontosabb "eledelénél". Akiket mi választunk magunknak és mindig számíthatunk rájuk. De ez már  egy másik bejegyzés témája lesz...